A kisbaba teste már 46 fokos volt, amikor megtalálták őt

Félelmetes és nagyon szomorú, mikor hallunk róla, és belegondolni is alig merünk.  És mégsem telik el úgy egy nyár sem, hogy ne hallanánk szinte hetente egy újabb hasonló esetről.

Hirdetés

A napokban Szlovákiában egy anya bent hagyta gyermekét az autóban, míg ő berohant a kórházba. Sajnos Ő neki sem – többekhez hasonlóan – jutott eszébe, hogy ebből baj lehet. Az autó azonban pillantok alatt felmelegedett. Bár valóban nem telt el sok idő, mire vissza ért, addigra a kislánya már nem lélegzett.

A nő észveszejtve rohant vele vissza  a kórházba. Ott rögtön megkezdték az újra élesztést. Sajnos, már nem tudták visszahozni a 2 és fél éves kislányt. A mentősök később azt nyilatkozták, a kislány teste 46 fokos volt.

Hirdetés

Alig egy hónapja Floridában történt hasonló eset, ahol a szülők ikreiket hagyták az autóban. A pár az alig héthetes babákat 8 órán át hagyta bent a kocsiban.  Ami közel 40 fokos volt. A kiérkező mentősök sajnos itt sem tudták megmenteni a csöppségeket.

És ugye ott van az az eset is, ami 7 éve történt. Ekkor az 1 éves Rayt édesapja bent felejtette az autóban. Elfelejtette beadni bölcsibe , automatikusan munkába ment. Csak órák múlva tért vissza autójához, ahol addigra a szegény gyerek már nem lélegzett.

Ezek a történetek mindnyájunkat elszomorítanak, és sokan nem is értjük, hogyan történhet meg ilyen. Azonban ha ilyet látunk, akkor ajánlatos a következőket tenni a hatóság tájékoztatása szerint:

Ha a nagy melegben kisgyereket, vagy állatot látunk magára hagyva az autóban, először is mérjük fel a helyzetet. Ha valóban nem látunk más megoldást, akkor akár az autót is fel lehet törni, ha más módon nem tudunk segíteni. Ilyenkor a bizonyított életmentő szándék fontosabb, mint az okozott anyagi kár. Természetesen a 112-t is kell tárcsázni ilyen helyzetben, akiknek a pontos helyszíni adatok mellett azt is el kell mondani, milyen állapotban van a kocsiban rekedt állat vagy gyermek.

Fontosnak tartod? Akkor kérlek, hogy ne felejtsd el megosztani!

Források: nlc.hu, borsonline.hu, tudasfaja.comkemma.hu

Borítókép forrás: hrglobe.hu

A cikk mint egységes írás forrása

Hirdetés

Hasznos/Érdekes/Megható volt a cikk?

Kattints a szívekre az értékeléshez

Átlag: / 5. Szavazatok száma: